Alapítva 1991-ben.

A galéria története már 1984-ben kezdődik. Ekkor nyitottam régiségüzletemet a Néphadsereg (ma Falk Miksa) utcában 150 négyzetméteren minőségi műtárgyakkal és festményekkel.

1991-ben a XX. század eleji magyar művészetre fókuszálva indult a Blitz Galeria. Következő év tavaszán EROTIKA címmel magánygyűjtemények fiókjainak mélyén lappangó remekművekből – Szőnyi István, Derkovits Gyula, Jándi Dávid, Szinyei Merse Pál nagy sikerű kiállítást rendeztem. 

A Blitz számos, akkor még egyáltalán nem sztárolt, a szakma és a közönség által sem különösebben értékelt művész műveiből rendezett kiállítást ezekben az  években: Vaszkó Ödön és Erzsébet, Frank Frigyes, Tóth Menyhért, Perlrott Csaba, Vörös Géza, stb.

A Blitz első árverése (mely egyben az első magán árverés is) 1993-ban óriási siker volt. Az akkori aukciós rekordot a Bizományi tartotta egy Markó képpel 1 400 000 forinttal. A Blitz árverésén egy régóta lappangó, gyönyörű Csontváryt 5 000 000 forintért ütöttünk le.

1996-ban nyitottam a Magángyűjtők Galériáját a Kossuth Lajos utcában. Ezekben az években olyan, mára múzeumokban kiállított vagy neves magángyűjteményekbe került művekkel volt szerencsém foglalkozni, mint Csontváry: Halászat Castellamaréban, Vaszary János: Parkban című műve, Munkácsy Zálogháza, Rippl-Rónai Krizantémos csendélete vagy Tiepolo Madonnája, Szinyei Horgászó Félix-e stb.

1998-ban kezdtem az Iparterves csoport munkáit, gyűjteni és vásárolni (1960-as 70-es évek), amivel a hazai műkereskedelem egyáltalán nem foglalkozott, mintha 1945 után nem létezett volna a 60-as 70-es évek nemzetközileg is jelentős magyar művészete. Hogy milyen fontos volt ez a korszak, az igazán csak mára kapott megfelelő, kiemelt figyelmet.

2001 – az első magánalapítású kortárs múzeum Magyarországon: Két használaton kívüli gyárépület átépítésével és egy fogadó épület hozzá álmodásával jött létre a MEO Kortárs Művészeti Gyűjtemény. A 3600 négyzetméteres épületegyüttesben olyan világsztárokat állítottunk ki, mint Peter Greenaway, Nobuyoshi Araki, Andres Serrano, és még sokan mások. Az épületek a saját koncepcióm alapján születtek újjá. Nagy sikert aratott a külső, színes világításokkal ellátott műanyag borítás a fogadó épületen, mely ikonikussá tette a MEO-t. A MEO alapításának gondolatával egyidőben kezdtem az akkori fiatal és már ismertebb kortársművészek munkáit gyűjteni és ezzel létrehoztam egy olyan egyedülálló műtárgy együttest, mely a kétezres évek elejének széleskörű lenyomatát adta. A MEO gyűjteményről Kortársművészet az ezredfordulón címmel könyv is megjelent.

A kétezres évek elejétől a másodlagos kortárs képzőművészeti piac megteremtésén dolgozom, elsőként szerveztem 2001-ben tisztán kortárs műveket tartalmazó aukciót.

Elismerések

Lovagkereszt – 2002 – Mádl Ferenc Köztársasági elnök

Henszlmann Imre díj – 2002 – Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat

Ezüst Mókus díj – 2002 – MÚOSZ Műgyűjtő szakosztálya

lajos2

Kováts Lajos

galéria tulajdonos